2017. március 16., csütörtök

Nyolcadik hónap

Elkezdett próbálkozni az üléssel.
Az alvása egyre rosszabb, nagyrészt 7 órát alszik éjszaka, ennél többet alig. Kínozza a foga, sokat van a keze a szájában, rágja az ujját, nyűgös. Emiatt mesélni valóm se akad, mert az idő nagy része ezzel telt.
A fejlődése jó, 3 cm-t nőtt és majdnem 400 g-ot hízott 7 hónapos korára, hónap végére viszont lelassult, 100 g és 1 cm.

2017. február 9., csütörtök

Hetedik hónap

Ez a hónap a pürével való ismerkedésről szólt.
Ahogy 6 hónapos lett, másnap már kapott is néhány kanál anyatejjel kevert almalevet. Nem volt tőle elragadtatva, rázta a hideg, fintorgott, és még az se tetszett neki, hogy a folyamat ölben fekve zajlik. A vége az lett, hogy visszahajtott takarón van a feje, úgy fekszik, és a kezébe kapja a kanalat, ahonnan leszopogatja a pürét.
A krumpli, rizs nem a kedvence, ellenben a répa, alma, sütőtök, édesburgonya mind-mind csúszik.
Ja és elkezdett forogni.
Ami az anyasági ellátást illeti: dec. közepétől gyedet kapok.

2017. január 5., csütörtök

Hatodik hónap

A decemberi hónap mozgalmas volt.
Kezdődött azzal, hogy megvolt a szokásos Dévény-kezelés után az első étteremlátogatás. A fiatalúr végigaludta az evést, csak a végére ébredt fel. Pár nap múlva megtörtént az első teli torokból kacagás. Emlékeztem, hogy a családból egyszer már bevált, hogy tüsszentést imitáltunk, ez a fogás most is kiválóan működött.
Névnapja is volt, gumikacsát kapott ajándékba. Első látásra szerelem volt, azonnal bekapta a fejét. :D
Az első karácsonyt jól viselte, tetszettek neki a fények és a csillogó sujtás, a családfotózáskor le is szedte.
Ami a mozgásfejlődést illeti, sikerült először hasról hátra fordulni, majd megfogni, végül szájba venni a lábujját. Nagyon élvezi.
A szilveszteri tűzijátéktól nem volt elragadtatva, megijedt tőle, aztán mindenfelé nézelődött, ugyanis éjszaka nem szokott kint járni, és neki ez is új volt.