2016. május 22., vasárnap

29-30. hét

Minden héten meg szoktam mérni a pocakom, de ahogy most belenéztem a füzetbe, kiderült, hogy a 29. heti mérés elmaradt, sőt, semmit sem írtam a 28. és a 30. hét között. Még jó, hogy említeni akartam a szétszórtságomat. Kell már a notesz felírni, hogy mit kell csinálnom, mert egyik nap még nagy lelkesen megígérem, hogy elmegyek ide-oda, megcsinálok ezt-azt, aztán amikor 3 nap múlva szólnak rám, hogy na hogy áll...?, akkor csapok a homlokomra, hogy elfeledkeztem róla. Szóval, lényeg a lényeg, a 29. hét történései a feledés jótékony homályába merültek.
A 30. héten nőgyógyásznál jártam, mert már a 28. héten is viszketéssel küzdöttem az intim tájékomon, de a szer, amit kaptam rá, sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Kaptam rá gyógyszertári kúpot, lett levéve kenet tenyésztésre, következő héten mehetek vissza az eredményért.
A füzetben azt írtam, hogy találtam magamon néhány csíkot, de az végül nem stria volt, mert nyomtalanul eltűnt. Szerintem csak megvakartam. :D
A bőröm viszont eléggé feszül, húzódik, úgyhogy szorgalmasan kenem a gyógyszertári kavarék krémmel. (Kézpuhításra írta az asszisztens, de a gyógyszerész megsúgta, hogy testápolásra is használhatom, így azóta a pocakra is kerül belőle.)
Pocaklakó minden nap feszegeti a hasfalam, szép, csúcsos formát produkálva. :D (Élőben jobban látszik, no meg cseleske a lurkó, arrébb mászik, mire lefotóznám.)

2016. május 20., péntek

Anyasági ellátások, második fejezet: igénylés

Az előző részben leírt ellátások igényléséről ejtenék néhány szót.
Az első dolog az adókedvezmény. A terhesgondozáson 13 hetes(=91 nap) terhességi kor betöltését követően a kezelőorvos kitölt egy igazolást, ezt mindenképpen meg kell őrizni a bevallást követő 5 évig. A linkre kattintva elérhető a kedvezmény érvényesítéséhez szükséges adatlap és a hozzá tartozó kitöltési útmutató, amiből kiderül, hogy a munkáltató felé 2 példányban kell benyújtani a kitöltött lapokat, valamint ha megosztva érvényesül a kedvezmény, akkor mindkét szülőnek ki kell töltenie a rá vonatkozó részeket. Nem csak munkabérből, hanem CSEDből és GYESből is igénybe vehető.
Az adóbevallás során érvényesíthető kedvezmény mértékét a NAV oldalán lévő kalkulátorral lehet kiszámolni, a bevalláson a NAV külön lapon kéri a számított adatok kitöltését. Ha jár vissza pénz, ne felejtsük el a Főlapon feltüntetni a bankszámlaszámunkat vagy a postázási címünket! Ha könyvelő vagy a munkáltató készíti el az adóbevallást, akkor a már fentebb linkelt nyilatkozatot kell leadni neki.
A CSEDet az OEP honlapján lévő adatlap kitöltésével és elküldésével igényelhetjük legkorábban a szülés kiírt időpontja előtt 28 nappal. A linken lehet kézzel vagy géppel kitölthető adatlapot is letölteni. Az igényt a munkáltatóhoz vagy a területileg illetékes Kormányhivatalhoz lehet benyújtani. Kormányhivatalok listája megyék szerinti lebontásban: itt, bal oldalt.
Egyszeri anyasági támogatás igénylése ezen az oldalon lévő dokumentum kitöltésével lehetséges, a gyermek TAJ-száma is szükséges hozzá, így csak szülést követően kérhetjük. Ehhez a védőnő állít ki egy igazolást, hogy a kismama megjelent terhesgondozáson legalább 4 alkalommal. A kitöltött, kinyomtatott űrlapot a Magyar Államkincstár megyei kirendeltségéhez postán, vagy az itt letöltött adatlapot elektronikusan az Ügyfélkapun keresztül lehet leadni.
A GYESt szintén kitöltve és kinyomtatva lehet a MÁK (=Magyar Államkincstár) megyei kirendeltségéhez vagy Ügyfélkapun keresztül leadni. A letölthető, számítógépen kitölthető adatlap a linkre kattintva már le is töltődik.
A családi pótlék is MÁKos adatlap, a számítógépen kitölthető, nyomtatható változat ezen a linken elérhető, az Ügyfélkapun leadható változat pedig erre a linkre kattintva automatikusan letöltődik.

2016. május 17., kedd

Anyasági ellátások- első fejezet

Kihasználtam, hogy alig kell orvoshoz járkálni, és utánanéztem, milyen pénzbeli ellátásra leszek jogosult a baba születésekor.
Ami már a terhesség alatt is igénybe vehető, a családi adókedvezmény, mely az apával megosztva is érvényesíthető. Betöltött 91. naptól (13 hét) kérhető a kezelőorvostól az ehhez szükséges igazolás, amit a bevallást követő 5 évig meg kell őrizni- ez nagyjából minden, az adózással kapcsolatos iratra igaz. Befizetett szja után jár, ami jövedelemből származik, de az anyasági ellátások is ide tartoznak. Ha valaki a fizetéssel együtt szeretné kapni, a munkáltatóhoz adhatja le az igazolás fénymásolatát, ha év végén kéri egy összegben, akkor az adóbevallásnál írhatja be, vagy ha könyvelő végzi el ezt a feladatot, akkor ő kapja meg az igazolás alapján kitöltött nyilatkozatot. Összege 2016-ban nettó 10.000 Ft havonta, természetesen ez az összeg több gyermek esetén emelkedik, de én csak a saját esetemet nézem most. Én az egy összegben visszakérés lehetőségével fogok élni, és mivel a 91. napot januárban töltöttem, és minden hónapban volt/van jövedelmem, ezért egész évre megkapom.  Bővebben erről a lehetőségről ebben a cikkben, valamint itt is írnak.
Szülés előtt 28 nappal vehető igénybe a csed, vagy más néven csecsemőgondozási díj, ez volt a tgyás. Meghatározott feltételekhez kötik a folyósítását és a juttatás mértékét is, de az általános szabály az, hogy a fizetés 70%-át nettósítják, vagy ha kevesebb a juttatás, mint a minimálbér, akkor a minimálbért veszik alapul. A folyósítást megelőző biztosított idő (=szülés előtti munkaviszony, munkanélküli segély, stb...) is befolyásolja az összeg számítását. Az OEP honlapján lévő cikk mindent részletesen, hitelesen leír.
Következik a szülés, amihez még egy fajta ellátás kapcsolódik, ez az egyszeri anyasági támogatás. Feltétele a terhesgondozáson legalább négyszer megjelenni (ha a baba koraszülött, akkor egyszer), jár örökbefogadó szülőknek és annak is, akinek sajnálatos módon halva született a gyermeke. Nem jár, ha valaki a babáját örökbe adja. Részletesen itt írnak róla.
Ha valaki nem dolgozott a szülés előtt, akkor gyes jár neki a gyermek 3 éves koráig, havi 28500 Ft. Részletek itt.
A családi pótlék a fenti ellátások mellett igényelhető. Összege egy gyermek esetén 12.200 Ft, ami emelkedhet tartós betegség esetén.

27-28. hét

Heti 1 cm-t nő a pocak, a lakó aktívan mocorog, a babakelengye apróbb részeit megrendeltem, alig van már hátra valami, most már szinte csak a várakozás, rendezkedés marad.
Május végén esküvőre vagyok hivatalos, ahova rendeltem ebayről egy ruhát, de olyan furcsán méretezték, hogy a hasamra pont jó volt a felpróbálásnál, de a mellrész nagy lett. (Legnagyobb méret volt, utolsó darab, de kép alapján beleszerettem, és még az ára is jó volt.)
Szerencsére van a páromnak egy tündéri nagymamája, aki sokat varr a mai napig is, így ő az alakomra tudja igazítani, és még vállpántot is tesz rá, hogy ne essen le rólam. :) Attól a részétől tartok csak, hogy a pocakra nem megy rá a szoknyarész, akkor viszont felesleges volt a munka vele. De megoldom valahogy, ez legyen a legnagyobb gond.
Túlestem a 28. heti kötelező méhszájvizsgálaton, mindent rendben talált a doki, szerinte gond nélkül elmehetek az esküvőre, ha nem bírom, dőljek le, és a magnéziumadagom megnövelését javasolta a megelőző hetekre. Sikerült beszélni a szülésznővel is, NST,CTG idején fogok vele találkozni, remélhetőleg addig nem kell, viszont felajánlotta, hogy hívjam bármikor, ha problémám vagy kérdésem van.
Tünetem nem sok van, a savam rendetlenkedik, de az se vészes, csak ha tele hassal fekszem le. A másik gondom, hogy ott viszket, ahol nem kéne, kaptam rá tablettát, nem tudom, jó lesz-e. A hasam, derekam nem fáj, előbbi is csak lefekvéskor, mikor már amúgy is hullafáradt vagyok, de ezt nem gondolom olyan eget rengető problémának, hogy ne tudjam elviselni.