2015. december 27., vasárnap

Bejelentés

Úgy döntöttünk, karácsonykor bejelentjük a nagy hírt a családnak. Vegyes volt a fogadtatás, de összességében mindenki örült.
Ahogy mi csináltuk:
- Nagypapa feliratú bögre az újdonsült nagypapának
- babazokni a többszörös nagyszülőknek
- cumi az egyik dédinek
- a többieknek szóban elmondtuk, hogy ne a Facebookról tudják meg (keveset találkozunk).

2015. december 21., hétfő

Felesleges ijedtség

Elmentem a vércsoport-meghatározásért. Szerencsére A+. Akkor lenne gond, ha negatív lenne az Rh-faktor. A várandósgondozáson elrendeztem a dolgokat,aztán egy kétes színű folyás miatt mégis visszamentem. (Realisztikus rész következik: olyan volt,mintha összekenték volna a tisztaságit világos árnyalatú alapozóval) Majdnem ott marasztalt miatta az orvos, én hiányoltam az alapos vizsgálatot (futólag vizsgált meg,azt is az asszisztens unszolására) és egy ultrahangot, nem akartam befeküdni, bőgtem is miatta vagy 2 órát. Végül egy másik nőgyógyásszal is beszéltem,aki rám bízta a döntést, így elhúztam a csíkot onnan, eszem ágában se volt maradni- hiszen ha a baba menni akar, akkor el fog menni, ha otthon fekszem, ha a kórházban, ha pedig nincs baj, feleslegesen tölteném bent az ünnepeket.

2015. december 15., kedd

Várandósgondozás és a vizsgálatok

11-én elballagtam a terhesgondozásra, ahol megkaptam a szükséges beutalókat, mivel a szívhang felfedezésétől már élő a terhesség, addig csak gyanú. Továbbá készült egy kockázatelemzés, ahol magas minősítést kaptam a vérzés és glutén-, laktózérzékenység miatt.
Ahova mennem kell a következő hetekben:
- fogorvos
- labor
- védőnő (ő adja a kiskönyvet)
- háziorvos vagy belgyógyász
- nőgyógyász
- ultrahang a 11-13. héten
Van lehetőség toxoplazmózis szűrésére, éltem a lehetőséggel, mivel vannak macskáink, és csak 3000 Ft. Kaptam egy szórólapot, amin a Down-kór szűrésére alkalmas vérvizsgálatok ismertetése van, a következő ultrahangig kell dönteni,kérjük-e.
14-én mentem a védőnőhöz, megbeszéltük az előzményeket: voltam-e már terhes, vannak-e a családban ikrek, ha igen, hánypetéjűek, milyen gyerekkori és jelenlegi betegségeim vannak/voltak (pl. bárányhimlő, mumpsz, vagy akár ételallergia, műtétek), terveztük-e, adatokat egyeztettünk: hol lakom, hol dolgozom, ki a gyermek apja. Megmérte a súlyom és a vérnyomásom.
15-én a laborban kezdtem a napomat a kórházban. Vittem vizeletmintát, és vettek vért. Az eredményt megkapják a szakemberek, nekem csak a vércsoport-meghatározásért kell mennem.
Utána a nőgyógyászatra mentem, ott is találtam az orvosomat,úgyhogy gyorsan megcsináltattam a rákszűrést is.
Végül a belgyógyászatot is megjártam, ott EKG-t készítettek, vérnyomást mértek, majd az életmódomról, gluténérzékenységemről, munkámról beszélgettünk a papírok elkészültéig.
A rákszűrés miatt délután vérzésem volt.

2015. december 4., péntek

Az apa beavatása

Az ultrahang után úgy gondoltam,itt az ideje bejelenteni a nagy hírt életem szerelmének is. :) Azon a decemberi hétvégén szórakozni mentünk, feltűnő lett volna,hogy hirtelen nem iszok semmit. :D
Az ultrahangképet egy borítékba tettem,írtam mellé egy levelet,és egy kis üveg itallal (a kedvencével) egy ajándéktasakba zártam. Amikor aznapi teendőinkkel végeztünk,átadtam a csomagot. Az italnak örült,a levél szövegét olvasva először még nevetett (azt írtam, hogy hétvégén már csak a haverjával fognak inni), aztán tovább olvasva (mellékletben a segítség= fotó) megdöbbent,csak hebegett,habogott, aztán a meglepődés széles mosolyával megölelt,talán még a szeme is könnybe lábadt... ❤ Következő lépése az volt,hogy megpuszilta a hasam,majd egy hosszú-hosszú beszélgetés vette kezdetét,ami egészen elalvásig tartott. Megegyeztünk, hogy a család karácsonyi ajándékba kapja majd a jó hírt, addig is a mi kis édes titkunk marad.❤

2015. december 3., csütörtök

0. ultrahang és egy kis ijedtség

Pár napja esténként minimálisan, de véres folyást észleltem (olyan,mint amikor éjjel vérzik picit az orrom,és reggel fújom ki). Nem hagyott nyugodni a dolog, elmentem a nőgyógyászhoz. Ő megvizsgált, és ő hüvelygyulladást észlelt, amire adott CNS kúpot. Az ultrahangot is előre hozatta, kíváncsi volt, hogy mi a helyzet odabent. Megnézték, és 6 mm-es,élő embriót találtak, szívhanggal. Elolvadtam, mikor meghallottam! :)
Az eredeti ultrahang napjára visszahívtak várandósgondozásra.

2015. november 25., szerda

-1. ultrahang

Időközben elkezdtek fájni a melleim, ami szintén jó jelzés nekem, továbbá olyan fáradt vagyok, hogy amikor bálon voltunk, este 8-kor már azon gondolkoztam, hogy ledőlök az asztalra, és majd felkelek,mikor haza kell menni. :D Habár annyi izgalom után nem is csodálkozom: felléptünk, utána a párom megkérte a kezem. <3
Eljött a gyanú igazolása az ultrahang által, ami jó eredménnyel zárult: 8,5 mm-es szabályos petezsák látszódott a képen, így kaptam egy újabb időpontot december 11-re.
Biztató kezdet! :)

2015. november 21., szombat

Az első nőgyógyászati látogatás

November 19-én voltam először az orvosnál. Az volt az első kérdése, hogy megtartom-e, ez természetes velejárója a dolognak. Kézi vizsgálattal megállapította, hogy a méh nagyobb és puhább, a méhszáj zárt. Előző héten 3 napos antibiotikumkúrát kaptam (akkor nem tudtam semmiről), amitől gombás fertőzést kaptam, erre hüvelykúpot írt, valamint kaptam időpontot ultrahangra következő hét szerdára. Azt mondta, még csak egy szikhólyagszerű képlet látszana, várjunk még, hagyjuk nőni.

A tünetek

Mindenkinél más tünetek jelentkezhetnek a terhességnél, a leggyakoribbak:
  • a menses elmaradása
  • enyhe alhasi görcsök, "mindjárt megjön"-érzés
  • alhasi nyomásérzés, feszülés
  • mellek érzékenysége,feszülése
  • mellbimbók viszketése
  • mellek méretének növekedése
  • közérzet változása
  • hányinger, émelygés, hányás
  • étvágytalanság
  • ételundor
  • szagérzékenység, fokozott szagérzékelés
  • érzékenység
  • fáradékonyság
  • fokozott mennyiségű, savasabb hüvelyváladék
  • székrekedés
  • savas felböfögés, gyomorégés, refluxos tünetek
  • gyakoribb vizelési inger
Nekem a leghamarabb az tűnt fel, hogy elment a híresen jó étvágyam, idegesnek éreztem magam, enyhén szédelegtem, olyan volt,mintha diétahibát vétettem volna (gluténérzékeny vagyok), és a hasam is később kezdett el fájni,mint szokott.  Menses előtt a mellem is érzékenyebb szokott lenni,most ez is elmaradt. Pár nappal később a fáradékonyság ütötte fel a fejét, a megszokottnál 2-3 órával hamarabb már elaludtam.

2015. november 19., csütörtök

Tesztjeim

Első tesztemet november 14-én végeztem el, vaterás 15-ös érzékenységű teszttel, délután 3-kor. Aznap este kellett volna megjönnie,vagy másnap.





A következő tesztet november 16-án készítettem, reggel-az alsó teszt szintén vaterás, a felső pedig egy bolti x-epil tesztcsík, 25-ös érzékenységű.



Kicsit megijedtem, hogy baj van-e, úgyhogy egy harmadik teszt is készült, 18-án hajnali 4-kor (pisilnem kellett,erre ébredtem, nem vettem észre,hogy hajnal van még,úgyhogy csak a teszt után tűnt fel,hogy sötét van még :D )


Még aznap reggel 7 órai vizeletből készítettem még 2 tesztet,emlékbe (Medi-Lab tesztcsík magamnak és Gabriel kazettás teszt a leendő apukának)


2015. november 15., vasárnap

Terhességi tesztek

A nagykönyv szerint az esedékes menstruáció napján érdemes először terhességi tesztet végezni, mert előtte kimutathat meg nem tapadt terhességet-ilyenkor a HCG szint megemelkedik, tehát a teszt kimutatja, de a meg nem tapadt sejt a rendes menstruációs vérzéssel együtt távozik.
A www.gyakorikerdesek.hu oldalán rengeteg terhességi teszttel kpacsolatos kérdés van, a leggyakoribb, hogy pozitív-e vagy csak szellemcsík. A szellemcsík a száradási csíkot jelenti, ami a tesztre írt leolvasási dőn túl jelenik meg,és általában szürke színű, ezt a kezdők könnyen összetéveszthetik a pozitív eredménnyel. A pozitív csík színes!
Mutatok egy képet száradási csíkról, az ilyen (vékony csík,alig látható):
A képet a www.gyakorikerdesek.hu egyik kérdésénél találtam, a csík másnap látszott

A pozitív teszt pedig ilyen(színes, a tesztcsíkkal azonos szélességű):
Kép forrása:www.babaszoba.hu fóruma, a tesztek tuajdonosa naponta készítette a teszteket
Egy kis magyarázat a gyakoris kérdésekhez: a dpo (Days Payable Outstanding) a peteérés óta eltelt napokat jelzi, általában a 14. dpo-n szokott lenni menstruáció. Ha a teszt pozitív, két  nap múlva érdemes megismételni, a reggeli első vizeletből.

2015. november 13., péntek

Házi módszerek a peteérés meghatározására III.

Ez a módszer régi, de annak, aki ismeri a testét, annak tökéletes. :)
Ez ugyanis a nyák vizsgálata. Nem hangzik gusztusosnak, de legalább ez is segít(het) elérni a hő áhított célt.
Lényege, hogy a méhnyák állaga megváltozik peteérés előtti napokon, olyan, mint a tojásfehérje-átlátszóssá és nyúlóssá válik, és a mennyisége is nő. (Ezt becézik a fórumokon "tojcsis nyák"-nak.)
Kép forrása:www.babatakarok.hu
Emellé társulhat szurkáló érzés a petefészkek tájékán, azon az oldalon, ahol a peteérés történik, ez is alátámaszthatja a gyanúnkat.
A nyák ilyen formájú változása a spermiumoknak segít, hogy könyebben eljussanak a célba.
Emellé természetesen javasolt más módszert is alkalmazni.
Bővebben a Babát akarok! oldalán található információ.
Sikeres teherbeesést kívánok minden próbálkozónak! :)

2015. november 11., szerda

Házi módszerek a peteérés meghatározására II.

Előző bejegyzésemben a hőmérőzés módszerét ismertettem, most pedg a teszteléssel ismerkedünk.
Létezik ugyanis egy olyan teszt, ami megmutatja, körülbelül mikor várható az érett petesejt kilökődése. Ilyenkor az LH (lutenizáló hormon) szintje megemelkedik. Ilyen teszteket az internete is redelhetünk, illetve drogériákban is kapható. Csomagolásában, kinézetében, működésében teljesen olyan kinézetű, mint a terhességi teszt, de erre "ovulation test" van írva. A hőmérőzés mellé is használható, de önmagában is működő módszer lehet. Ezt a fajta tesztet délután a legjobb haszálni.
A mellékelt képen jól látható, mit mutat a peteérés előtt a teszt:
Ha a teszt pozitív, akkor a pete 24-36 órán belül kilökődik, szóval hajrá! :) Ha még negatív, akkor érdemes várni.

2015. november 9., hétfő

Házi módszerek a peteérés meghatározására I.

Többféle módszert szoktak a nők használni a siker érdekében.
Az első módszer a hőmérőzés. Ennek az a lényege, hogy a nő minden reggel azonos időpontban, ugyanott,még az ágyban fekve megméri a testhőmérsékletét. Arra kell ügyelni, hogy nem szabad előtte mozogni, ezért a hőmérőt az ágy mellett kell tartani. Nem ajánlom rendszerteen munkaidőben dolgozóknak,mert nem ad jó eredményt. A digitális lázmérő nem ajánlott,a higanyos a legjobb,mert hitelesen mér. Habár nem ezt a módszert alkalmazom, más célra én is higanyos lázmérőt használok-még soha nem tévedett. Internetes oldalak vannak az értékek rögzítésére, a legnépszerűbb a www.ciklus.hu , ahol a portál a peteérés időpontját is meg tudja állapítani a görbén.
A peteérést általában a reggeli testhőmérséklet emelkedése jelzi a várható menstruáció előtt 14 nappal.
 Javasolt több hónapon keresztül használni a módszert, hogy kiimerhessük testhőmérsékletünk viselkedését a ciklusok folyamán, így élesben próbálkozva nagyobb sikerünk lehet.
Bővebb információ a módszerről és a rendellenes görbék okáról: www.pocaklako.hu

2015. november 1., vasárnap

Ami a kismamavitaminokat illeti

Több portálon elérhető az a táblázat, amely a forgalomban kapható kismamavitaminokat hasonlítja össze a hatóanyagukat illetően. Szerintem bármelyik jó lehet, de persze szedni lehet mellé mást is-természetesen előzetes orvosi vagy gyógyszerészi egyeztetés után.
Nálam ez úgy nézett ki, hogy a háziorvos javasolt két féle vitamint, és a gyógyszertárost is megkérdeztem. Szedtem a Supradynt eddig is, szeretem,mert jó étvágyat csinál, emellé kerestem valamit-így lett a Femibion,ami mellé kétnaponta szedek Supradynt. Így megmarad az étvágy is,és a szervezetemet is segítem. :)

Most pedig mellékelem a fent említett táblázatot (forrás: a Pécsimami weboldala)
NÉV 
(gyártó és/vagy forgalmazó)
ÖsszetevőkINFO és
ÁR (2015.)*
VitaminokÁsványi anyagok és nyomelemek
Centrum Materna
A-tól Z-ig

E vitamin 12.0 mg
B 5 vitamin 0.1 mg
A provitamin 2000.0 NE
D3 vitamin  500 NE
C vitamin 110 mg
B6 vitamin 1.6 mg
biotin (H-vitamin) 0.1 mg
B3 vitamin 14.0 mg
B2 vitamin 1.4 mg
B1 vitamin 1.2 mg
cink 7.0 mg
jód 0.2 mg
folsav 0.4 mg
calcium 131.0 mg
vas 15.0 mg
réz 1.0 mg
magnesium 100 mg
mangán 1.0 mg
A Centrum Materna A-tól Z-ig filmtabletta folsavat, vasat, jódot, cinket, és egyéb olyan összetevőket tartalmaz, amelyek fontosak a terhes, szoptató anyák, és a gyerekvállalást tervező nők számára. TERMÉKISMERTETŐ
30 db-os: 2.500 Ft
Dr Czeizel Magzatvédő
Multivitamin 1
B-vitamin komplex: (B2-1,8mg,
B6-2,6mg, B12-4mcg)
D3-vitamin: 12,5mcg
C-vitamin: 100mg
E-vitamin: 15mg
Jód: 200mcg
Vas:6,73mg
Folsav: 800mcg
Dr.Czeizel Magzatvédő Multivitamin 1 folsavat, jódot és vitaminokat tartalmazó étrend-kiegészítő tabletta, melynek szedése a terhességet megelőző időszaktól a várandósság végéig ajánlott. A benne található folsav a terhesség alatt részt vesz az anyai szövetek növekedésében valamint hozzájárul a normál vérképződéshez.TERMÉKISMERTETŐ
30 db-os:2.800Ft 
Dr Czeizel Magzatvédő
Multivitamin 2

B6-vitamin: 2,6mg
C-vitamin: 100mg
D3vitamin:12,5mcg(500NE)                 E-vitamin: 15mg 
Folsav: 800mcg Magnézium: 100mg
Jód: 200mcg 
Dr. Czeizel Magzatvédő Multivitamin 2 folsavat, magnéziumot, jódot és vitaminokat tartalmazó étrend-kiegészítő tabletta, melynek szedése a 13. héttől a szoptatás időszakának végéig ajánlott. A benne található magnézium hozzájárul a normál izomműködéshez valamint szerepet játszik a sejt osztódásban.
TERMÉKISMERTETŐ
30 db-os: 2.800Ft
90 db-os: 6.300Ft
Elevit Plus 
(f.h: Bayer Hungária Kft.)

A-vitamin 2566 NE
B1-vitamin 1,4 mg
B2-vitamin 1,4 mg
Nikotinamid 18mg
B5-vitamin 6 mg
B6-vitamin 1,9 mg
Biotin 30 mikrogramm
B9-vitamin (folsav és kalcium-L-metilfolát) 800 mikrogramm
B12-vitamin 2,6 mikrogramm
C-vitamin 85 mg
D3-vitamin 200 NE
E-vitamin 15 mg
Nikotinamid 18 mg
Kálcium 125 mg
Réz 1 mg
Jód 220 mikrogramm
Vas 45 mg
Magnézium 100 mg
Mangán 2 mg
Szelén 50 mikrogramm
Cink 11 mg
Az Elevit Plus multivitamin készítményt kifejezetten várandós és szoptató anyukák igényeit figyelembe véve fejlesztették ki. Összetétele a klinikailag bizonyított hatékonyságú Elevit® formulára épül. Az új Elevit Plus már 4 hét alatt biztosíthatja a védelmet a veleszületett idegcső-záródási rendellenességek kialakulásával szemben. Alkalmas a vas- és folsavhiány okozta vérszegénység megelőzésére. Az új Elevit Plus tablettamérete 25%-kal kisebb és tartalmaz metafolin®-t, jódot és szelént is a teljesebb védelem érdekében. Ideális esetben a tervezett terhesség előtt legalább egy hónappal el kell kezdeni az Elevit szedését, hogy a szervezet vitamin-raktárai feltöltődjenek, és így felkészülhess a terhességre. Ajánlott az Elevitet a terhesség alatt és a szoptatás során is folyamatosan alkalmazni.TERMÉKISMERTETŐ
30 db-os: 3.200Ft
90 db-os: 7.990Ft
Eurovit kismamáknak
(Teva Magyarország Zrt.)
B12 vitamin 1 µg
B6-vitamin 2 mg
cink 15 mg
egyszer telítetlen zsírsavak, főleg olajsav k
23,26 mg
folsav 400 µg
jód terápia 150 µg többszörösen telítetlen zsírsavak k
65,61 mg (ebből EPA: 17,89 mg, DHA:11,6 mg)
vas 14 mg
Az Eurovit kismamáknak multivitamin a baba fejlődéséhez nélkülözhetetlen folsav mellett többszörösen telítetlen omega-3 zsírsavat is tartalmaz. A vitaminokat-, ásványi anyagokat halolajjal együtt tartalmazó étrend-kiegészítő készítmény. Mélytengeri halakból nyert halolajat is tartalmaz, amelynek fogyasztásával növelni lehet az anya és magzata számára alapvető fontosságú, többszörösen telítetlen, hosszú szénláncú zsírsavak bevitelét. Ezek a zsírsavak különböző élettani folyamatokban vesznek részt.
Femibion 800
(Merck KGaA &Co. Werk Spittal, Ausztria vagy Merck, SL, Spanyolo.)
C-vitamin 110 mg 
E-vitamin 13 mg
B6-vitamin 1,9 mg
B2-vitamin 1,6 mg
B1-vitamin 1,2 mg
B12-vitamin 3,5 μg
Folát 800 μg
ebből 
• L-metilfolát (400 μg folsavnak felel meg) 416 μg
• Folsav 400 μg             
Jód 150 μg
Biotin 60 μg                      Pantoténsav 6mg              
Niacin 15 mg
A femibion® 800 étrend-kiegészítő készítményt speciálisan a gyermekvállalást tervező nőknek és várandós anyáknak fejlesztették ki a terhesség 12. hetének végéig.  Nagyobb mennyiségű folsavat és metafolint tartalmaz, ami segít megelőzni a magzati fejlődési rendellenességeket, emellett pedig jód is található benne.TERMÉKISMERTETŐ
30 db-os: 3.900Ft
Femibion 400 
(Merck KGaA &Co. Werk Spittal, Ausztria vagy Merck, SL, Spanyolország) 

B1-Vitamin 1,2 mg
B2-Vitamin 1,6 mg
B6-Vitamin 1,9 mg
B12-Vitamin 3,5 µg
E-Vitamin 13 mg
C-Vitamin 110 mg
Folát 800 µg
ebből
Folsav 400 µg
L-metilfolat 416 µg
(400 µg folsavnak felel meg)                            Biotin 60 µg
Niacin (NE) 15 mg
Pantoténsav 6 mg           Jód 150 µg 
A Femibion 400 étrendkiegészítő a kismamák megnövekedett vitaminigényét elégíti ki. A 13. héttől kevesebb folsavra lesz szükség, így ebből csak 200 mg található benne, metafolinnal kiegészítve, emellett azonban DHA, vagyis többszörösen telítetlen zsírsav, illetve E-vitamin is van benne. A Femibion 400 naponta egy vitamintablettát és egy kapszulát tartalmaz. Az ez utóbbiban található esszenciális zsírsav a sejtek építkezéséhez nélkülözhetetlen, de később az anyatejen keresztül is eljut a babához. Ezt a vitamint a terhesség 13. hetétől egészen a szoptatás végéig szedheted. A csomag 30 vagy 60 tablettát és 30 vagy 60 kapszulát tartalmaz.
BETEGTÁJÉKOZATÓ
30 db-os: 5.800 Ft
60 db-os:10.400Ft
Gravida 
(Béres Gyógyszergyártó Zrt.)


                           
A-vitamin 2000 NE
bétakarotin 2000 NE
B1-vitamin 1,50 mg
B2-vitamin 1,8 mg
B3-vitamin 20 mg
B5-vitamin 10 mg
B6-vitamin 2,60 mg
B12-vitamin 0,0026 mg
folsav 0,8 mg
H-vitamin 0,15 mg
C-vitamin 125 mg
D3-vitamin 400 NE
E-vitamin 20 NE
K1-vitamin 0,055 mg
kalcium 250 mg
foszfor  96,8 mg
magnézium 125 mg
cink 15 mg
vas 30 mg
mangán 2 mg
réz 1,8 mg
jód 0,15 mg
molibdén 0,025 mg
króm 0,025 mg
szelén 0,025 mg
A készítmény összesen 14-féle vitamint és 11-féle ásványi anyagot tartalmaz. A Gravida hazai készítmény, így összetételét speciálisan a magyar kismamák igényeihez igazították. A Gravida jódból is tartalmazza a szükséges mennyiséget. Már a fogamzás előtt érdemes elkezdened szedni, és a szoptatást követően még három hónapig jó, ha nem hagyod abba.
BETEGTÁJÉKOZTATÓ
30 db-os: 2.500 Ft
90 db-os: 5.900Ft
Hipp Natal Étrend-kiegészítő szirup

20ml tartalma:
B1-vitamin 0,8mg
B2-vitamin  0,8mg
B6-vitamin 1mg
B12-vitamin 1mikrogramm
C-vitamin 60mg
D-vitamin 5 mikrogramm
E-vitamin 5mg
Biotin 30mikrogramm Folsav 400 mikrogramm
Vas 15mg
Jód 150 mikrogramm Niacin 5mg
Cink 3mg
A Hipp Natal a várandós és szoptató kismamák számára készült, vitaminokat, ásványi anyagokat és nyomelemeket tartalmazó, magas gyümölcstartalmú étrend-kiegészítő szirup. Hozzájárul a várandósság és a szoptatás alatt megnövekedett vitamin-, ásványianyag- és nyomelem-szükséglet fedezéséhez. A 3x200 ml-es kiszerelésben kapható termék 30 napra elegendő, naponta 20 ml fogyasztása javasolt. Pl a drogériákban is kapható.
 
Magas gyümölcstartalom (93,8%)
-Kellemes ízű
-Gluténmentes
-Laktózmentes
-Tartósítószert nem tartalmaz
-Mesterséges színező- és ízesítő anyagot nem tartalmaz

3x200 ml: 4.200Ft
Ladeevit(ladeepharma) étrend-kiegészítő

C-vitamin 80 mg      
D3-vitamin 400 NE
B12-vitamin 2,6 µg
E-vitamin 10,0 mg
B1-vitamin 1,40 mg
B2-vitamin 1,60 mg
B3-vitamin 18 mg
B6-vitamin 2,00 mg
B5-vitamin 6 mg

Biotin 50µg
Folsav 400 µg
Vas 27 mg
Magnézium 75 mg
Szelén 60 µg
Réz 1,00 mg
Mangán 1,00 mg
Cink 200µg
jód 10mg
Omega 3 DHA 160mg
Omega 3 EPA 60mg
A LadeeVit étrend-kiegészítő olyan készítmény, amely a legújabb tudományos kutatásoknak és irányelveknek megfelelően tartalmazza a várandósság, szoptatás során szükséges vitaminokat és nélkülözhetetlen ásványi anyagokat, nyomelemeket nem csak megfelelő napi mennyiségben, hanem megfelelő arányban is. A LadeeVit a legfrisebb kutatási eredményeknek megfelelően omega-3 zsírsavat és jódot, D-vitamint és szelént is tartalmaz. Segíti a fogamzóképességet.
TERMÉKISMERTETŐ 
30 db-os: 3.550Ft
Ovant terhességre felkészítő kapszula nőknek(Pharmaforte)

3 kapszulában:
B6 vitamin: 6 mg
B12 vitamin: 12 µg
E-vitamin 150 IU
Magnézium: 400 mg
Vas: 18 mg
Cink: 15 mg
Szelén: 80 µg              Folsav: 400 µg     Proprietary blend*: 1145mg

*Perui maca kivonat (Lepidium meyenii), L-arginin, Zöld tea kivonat
Az OVANT a terhességre készülő női szervezet segítője, babavállalás előtt ajánlott a szervezet optimális állapotának eléréséhez. A kapszula összetevői jótékonyan hatnak a reproduktív szervek működésére, a hormonháztartás egyensúlyának megőrzésére, elősegíthetik a fogamzást. Antioxidáns hatásuk révén gátolják a káros környezeti hatásokat, mellyel hozzájárulnak a női szervezet egészségének optimálásához, a terhességre való felkészítéséhez. A női szervezetnek jótékony perui élelmiszernövény, a perui maca, más néven perui ginzeng kivonatát tartalmazza vitaminokkal, fontos ásványi anyagokkal és argininnel. A folsav pótlása fontos a születendő magzat egészsége szempontjából. A készítmény minden nőnek ajánlott, de különösen a megtermékenyülésre már hosszabban várakozóknak. Naponta 3 × 1 kapszula a 3-6 hónapig, illetve a megtermékenyülés bekövetkeztéig.
TERMÉKISMERTETŐ
60 db-os: 8.400Ft (20 napi adag)
Ovant baba terhesvitamin - étrendkiegészítő (Pharmaforte)

2 kapszulában(napi adag):
C-vitamin 80,0 mg
B3-vitamin 20,0 mg
α-E-vitamin 15,0 mg
B5-vitamin 10,0 mg
B6-vitamin 3,0 mg
B2-vitamin 1,6 mg
B1-vitamin 1,5 mg
A-vitamin 600,0 µg
K2-vitamin 75,0 µg
D3-vitamin 25,0 µg
B12-vitamin 4,0 µg
kalcium 195,6 mg
magnézium 125,0 mg
omega-3-zsírsav (EPA, DHA) 100,0 mg
Foszfor 90,6mg
vas 50,0mg 
cink 15,0mg                    Mangán 2,0mg                   réz 1,5 mg
beta-karotin 1,2 mg
folsav 800,0 µg                   jód 198,9 µg
szelén 137,0 µg
biotin 100,0 µg                 molibdén 25,0 µg                króm 24,9 µg
A legfrissebb tudományos kutatások alapján tartalmazza a várandósság és a szoptatás során feltétlenül szükséges vitaminokat, ásványi anyagokat és nyomelemeket olyan mennyiségben, ami fokozottan védi a kismama és a magzat egészségét, segíti szoptatás alatt a baba optimális fejlődését.
A készítmény további élettanilag fontos összetevői a növényi eredetű omega-3-zsírsav, a jód, a króm, molibdén illetve a K2-vitamin.
Reggel 1 db kapszulát bőséges folyadékkal, a reggeli étkezés közben vagy étkezés után ajánlott bevenni, míg a 2. kapszulát lehetőleg az esti órákban, lefekvés előtt javasolt fogyasztani. A terhesség későbbi szakaszában szükség szerint 1db kapszula szedése is elegendő lehet.
TERMÉKISMERTETŐ 
60 db-os: 2.800Ft (30 napi adag)
 Pharmaton Matruelle lágy kapszula(Ginsana SA, Svájc)

Béta-karotin 2 mg
B1-vitamin 1.1mg(1,4 mg)
B2-vitamin 1.4 mg
B3-vitamin 18 mg
B6-vitamin 1,6 mg(1.9 mg)
B7-vitamin 0,03 mg
B12-vitamin 2.6 µg
C-vitamin 85 mg
D-vitamin 5 µg = 200 IU
E-vitamin 15 mg(22,35 mg)
Omega-3-zsírsav(DHA)
300 mg (150 mg)
Folsav 600 µg
Jód 200 µg
Króm 30 µg
Molibdén 50 µg
Réz 1 mg
Szelén 60 µg
Vas 27 mg
Cink 11 mg
A Pharmaton® Matruelle® 11 esszenciális vitamint, köztük folsavat, 7 ásványi anyagot és nyomelemet valamint hozzáadott omega-3 zsírsavat tartalmaz, melynek fogyasztása a terhesség előtt és alatt, valamint a szoptatás időszakában a megnövekedett mikrotápanyag‑ szükséglet pótlására javasolható.
TERMÉKISMERTETŐ
30 db-os: 4.500Ft
60 db-os: 8.000Ft
Pregnavit-ratiopharm kapszula(Ratiopharm Hungária Kft.)
A-vitamin 1,815 mg
D-vitamin 0,0055 mg
B1 vitamin 1,95 mg
B2 vitamin 2,75 mg
B6 vitamin 5,25 mg
B12 vitamin 0,00575 mg
C-vitamin 90,0 mg
E-vitamin 10,5 mg 
nikotinamid 15,7497 mg kalcium-pantotenát 18,382-20,661 mg                   folsav 0,908-0,982 mg        vas-(II)-fumarát 30 mg vízmentes kalcium hidrogén foszfát kapszulánként 250 mgA Pregnavit-ratiopharm kapszula vitaminok és ásványi anyagok kombinációját tartalmazza.
Rendszeres szedése biztosítja azt a fokozott vitaminszükségletet, amely elengedhetetlen a gyermeki szervezet fejlődéséhez a terhesség, gyermekágy és szoptatás ideje alatt.
Összetétele kifejezetten a terhesség alatti igények kielégítését célozza.
BETEGTÁJÉKOZTATÓ 
A táblázatban félkövérrel kiemeltem azokat a vitaminokat, amelyeket már a terhességet megelőzően is lehet szedni. Ezek a következők:
- Dr. Czeizel Magzatvédő Multivitamin 1
- Elevit Plus
- Femibion 800
- Gravida
- Ladeevit étrendkiegészítő
- Ovant terhességre felkészítő kapszula nőknek
- Pharmaton Matruelle lágy kapszula
Az ételallergiásoknak azt tudom csak ajánlani, hogy az adott készítmény gyártójánál érdeklődjenek az allergéntartalomról. A Femibionnak megkérdeztem a gluténtartalmát, és a következő választ kaptam:
"Tisztelt...!
A termék előállítása során nem használnak semmilyen glutén tartalmú anyagot, azonban jelenleg még folyamatban vannak azok a vizsgálatok amelyek azt bizonyítják, hogy a termékben nyomokban sem fordul elő glutén.
A vizsgálatok befejezéséig kérem szíves türelmét.
Tisztelettel: ....."

2015. október 23., péntek

A dohányzásról...

Amikor múlt hét kedden (10.13) abbahagytam a gyógyszerszedést, másnap elszívtam az utolsó szál cigimet is. Utánaszámoltam, kb. másfél hónap kivételével 11 évig szívtam a koporsószeget, de szerintem nem érte meg. Nem csak a projekt miatt hagytam abba, hanem mert nem is éreztem jó magam tőle-a végefelé már a tüdőmön is éreztem, hogy nem jó, szabályosan fájt a mély lélegzet. :(
Ami pedig azóta érzékelhető:
- jobbnak érzem a szaglásom
- kb.egy hete meg-megszédülök, utánaolvastam, hogy ez a szervezet tisztulásának a jele
- híztam 40 dekát :D
- visszaállt a pulzusom és a vérnyomásom a normális értékekre
- egyre jobb levegőt venni,bár még nem tökéletes.
Szóval eddig megérte, főleg, hogy a pluszkiló is elfér rajtam,eléggé vékonyka vagyok. Szerencsére csak az elején kívántam, mostanában már nem is hiányzik- még pia vagy kávé után se.

2015. október 16., péntek

Az első lépések

Egy ideje már érett bennem a vágy, úgyhogy egy szép augusztusi éjszakán ki is bukott belőlem, hogy készen állok a családalapításra. Párom örömében elsírta magát, azóta tervezgetünk, gondolkozunk, logikázunk, hogyan lenne a legjobb.
Úgy döntöttünk, hogy a fogamzásgátlóból már nem veszek újat, hanem hagyunk egy kis pihenőidőt, és belevágunk a projektbe.
Ami eddig megvalósult:
-Voltam háziorvosnál, utánaérdeklődtem, kell-e valamilyen vizsgálat a gyermekvállalás előtt. (Nem.)
-Kedden bevettem az utolsó gyógyszert,ezzel együtt a cigizéssel is felhagytam. (Ideje volt már...)
-Pénteken délután megvettem a vitamint. Amit kipróbálok: Femibion napi 1x, mellé Supradyn kétnaponta 1x. (Na de hogy fogom megjegyezni,mikor mit vegyek be? :D)
-Tudatosan igyekszem naponta-kétnaponta valamilyen nyers gyümölcsöt vagy zöldséget fogyasztani, ma pl. almát ettem. A szendvics mellé egy kis doboz kockázott zöldség (pl. uborka) nagyon finom, főleg az én esetemben, mivel a gluténmentes péksütemény, kenyér egy kissé mindig szárazabb,mint a hagyományos, így igényel valami lédús finomságot.

A kezdetek

Az egész ott kezdődött, hogy találtam valakit, akivel egymásba szerettünk, és úgy döntöttünk, hogy összeköltözünk.
Ő már akkor megírta (msn-en), hogy mi lesz a lányának a neve, mikor még össze se jöttünk. Nagyot dobbant a szívem,mikor olvastam! Szerencsére jól hangzó, szép és könnyen megjegyezhető nevet talált ki, ami nekem is tetszik.
Összeköltözésünk után egyre-másra érkeztek tőle az utalgatások,miszerint ha már aznap megtudná, hogy terhes lennék, már boldog lenne. Sőt, úgy fél éve azt emlegeti, hogy már az apja is szeretne unokát.